Corinne az apja csónakjában feküdt, körülötte egy csapat gyerek állt, amikor Bouki és Malik a délután végére rátaláltak. Barátja, Laurent éppen Victorral, az egyik halásszal vitatkozott, de beszélgetésük úgy mozgott ki-be a tudatában, mintha hullámok lennének. – Ez az apja hajója – magyarázta Laurent. – Maradhat rajta, ha akar. – Az apja nem akarná, hogy…
A fiúk visszavonultak a hegyekben lévő barlangjukba, így Corinne a rémült Drut kísérte vissza a falujába, ami egy kis faházakból álló csoport volt a kakaó-, cukornád- és fügeültetvények közepén. Már beesteledett, és az izzadságtól és földtől csuromvizes földművesek éppen a földekről tértek haza, a jól végzett munka elégedett tekintetével a ráncos arcukon. Egy csapat ember…
Az öreg boszorkány hallotta, hogy a gyerekek pancsolnak a folyóban, és rájuk pillantott. Éppen akkor kapta el a lény tekintetét, amikor láthatatlanná változott, és elindult a víz felé. – Csut! – suttogta magában a boszorkány. Nem szeretett belekeveredni. De amikor a nagyobbik fiú nézelődni kezdett, mintha valami megérintette volna, a boszorkány azonnal a vízbe ugrott….
– Érezted ezt? – kérdezte Bouki. Körülnézett egy habos fodrozódáson, ami a könyökénél keletkezett. – Éreztem valamit. – A saját árnyékod húzza a lábad? – kérdezte Corinne nevetve. – Nézd, az ujjaim ráncosodnak – felelte Dru. – Ha elég sokáig maradsz a vízben, az egész tested így ráncosodik – jegyezte meg Corinne. – Úgy fogsz…