Corinne az apja csónakjában feküdt, körülötte egy csapat gyerek állt, amikor Bouki és Malik a délután végére rátaláltak. Barátja, Laurent éppen Victorral, az egyik halásszal vitatkozott, de beszélgetésük úgy mozgott ki-be a tudatában, mintha hullámok lennének. – Ez az apja hajója – magyarázta Laurent. – Maradhat rajta, ha akar. – Az apja nem akarná, hogy…
Corinne otthonában Severine a tűzhely fölött állt, és egy nagy fazékban kevergetett valamit. – Fantasztikus illata van – szagolt bele a levegőbe Pierre. – Örülök, hogy eljöttél. Soha nem láttam még ilyen csúnya égboltot, mint ma. – Kinézett az ablakon, és megrázta a fejét, pedig az ég teljesen tiszta volt. Severine ravasz mosollyal tekintett rá….
Dru a száriját a térde fölé tartotta, miközben nagy erővel futott a kút felé. Megpillantotta Corinne-t, és Corinne vállába kapaszkodva megállt. A lányok szorosan egymásba kapaszkodtak, amíg elég levegőhöz jutottak ahhoz, hogy beszéljenek. – Sajnálom, hogy nem hittem neked a lényekről – szólalt meg Corinne. Az erdő felé mutatott. – Ott vannak a dzsungel lények!…
Reggel Corinne lefejtette apja kötését, és egy puha, piros heg fedte a sebét. Megérintette. Fájt, de nem túlságosan. Leszüretelte az aznapi narancsot, és lassan elsétált a piacra. Ahogy sántikált a poros úton, a jobb oldalán lévő erdő mintha összezsúfolódott volna. Izzadni kezdett, és a karján felállt a szőr. A mahagóni erdőtől életében először dobogott hevesen…
A dzsungel lény könnyedén kúszott át a vastag fatörzseken és a göcsörtös aljnövényzeten, még akkor is, ha az erdőben koromfekete éjszaka uralkodott. Miután évszázadokon át mozgott e fák között, úgy ismerte a sötét és kusza gyökereken át vezető ösvényeket, mintha maga vájta volna ki őket. Az ágak, amelyek belekapaszkodtak az emberek hajába, és a csákánybokrok,…
Másnap a piac után Corinne elindult Bouki mellett, Malik szorosan mögötte, Dru pedig az utolsóként érkezett. A testvérek megmutatták a vörös dombokat, ahol éltek; a talaj meredeken emelkedett, és a sziklák gyakran lazák voltak, éppen eléggé alattomossá téve ahhoz, hogy a sziget nagy részét távol tartsa. A nap kiszívta az összes vizet a nemrég esett…
Ahogy Corinne másnap reggel végigsétált a piacon, hallotta, hogy mindenki Severine-ről beszél. – Láttad tegnap azt a nőt a zöldben? Vajon visszajön még? – kérdezte a pelyhes bőrű nő. – Gondolod, hogy valakinek hiányzott egy ilyen nő? Az igazi kérdés az, hogy honnan jön vissza? – tette fel a barátnője, összehúzva a kavicsos szemeit. –…
A fiúk visszavonultak a hegyekben lévő barlangjukba, így Corinne a rémült Drut kísérte vissza a falujába, ami egy kis faházakból álló csoport volt a kakaó-, cukornád- és fügeültetvények közepén. Már beesteledett, és az izzadságtól és földtől csuromvizes földművesek éppen a földekről tértek haza, a jól végzett munka elégedett tekintetével a ráncos arcukon. Egy csapat ember…
Az öreg boszorkány hallotta, hogy a gyerekek pancsolnak a folyóban, és rájuk pillantott. Éppen akkor kapta el a lény tekintetét, amikor láthatatlanná változott, és elindult a víz felé. – Csut! – suttogta magában a boszorkány. Nem szeretett belekeveredni. De amikor a nagyobbik fiú nézelődni kezdett, mintha valami megérintette volna, a boszorkány azonnal a vízbe ugrott….
– Érezted ezt? – kérdezte Bouki. Körülnézett egy habos fodrozódáson, ami a könyökénél keletkezett. – Éreztem valamit. – A saját árnyékod húzza a lábad? – kérdezte Corinne nevetve. – Nézd, az ujjaim ráncosodnak – felelte Dru. – Ha elég sokáig maradsz a vízben, az egész tested így ráncosodik – jegyezte meg Corinne. – Úgy fogsz…