- 1. Az erdő
- 5. A zöld nő
- 2. A temető
A fehér boszorkány nem nézett fel a pléden lévő varázslatai rendezgetéséből.
– Szükségem van valamire tőled, öregasszony – szólt halkan a lény.
A boszorkány felhorkant. A fején lévő rövid fehér fonat megrándult. – Tegnap este elvetted a kunyhómból, amit akartál. Nézd csak, hogyan használod arra, hogy elhiteted ezekkel az emberekkel, hogy rendes nő vagy. Szóval, mi kell még tőlem? – A boszorkány megmozdított egy újabb fiolát a bűzös bájitalaiból.
– Nem volt elég abból, amire szükségem volt.
– Ó, nem? – kérdezte a boszorkány komoran.
– Hosszú látogatást tervezek.
Erre a boszorkány felnézett.
A lény elmosolyodott. – Ó, igen, egy nagyon hosszú látogatást.
– Nem tudok segíteni neked – köpte ki a fehér boszorkány. – Nem tudok segíteni az egyik oldalon a másik kárára.
– Már megtetted korábban is – emlékeztette a lény.
A fehér boszorkány megrázta a fejét. A fonatai minden irányba kalimpáltak. – Az más volt. Az mindkét oldal javára volt. Én így nem avatkozhatok bele. Ha az egyiknek segítek, akkor a másiknak is segítenem kell. Az egyensúly érdekében.
– Évek óta segíted az ő oldalukat! – A dzsungel lény a boszorkány takaróján lévő üvegek és tasakok felé mutatott.
– Ezek? – A boszorkány felnevetett. – Te is olyan jól tudod, mint én, hogy ezek a főzetek közel sem érnek annyit, amennyit ők gondolnak.
A lény torkában morgás indult meg. A hangja érdes lett. – Segíteni fogsz nekem, vénasszony.
A boszorkány kivillantotta azt a néhány sárga fogát, ami még a szájában maradt. – Menj vissza a lyukba, ahonnan jöttél. Várj ott, és meglátod, hogy valaha is segítek-e neked.
A lény megfordult, hogy távozzon, de még egy utolsó fenyegetést dobott a válla fölött. – Segíteni fogsz nekem, vagy szenvedni fogsz!
