- 1. Az erdő
- 6. Drupatee Sareena Rootsingh
- 2. A temető
Amikor a zöld ruhás nő kilépett a piacról, az árusok és a vásárlók összedugták a fejüket, hogy megvitassák a csodaszép új idegent.
– Mit akart a fehér boszorkánytól? – kérdezte a kavicsszemű nő.
– Ugyanazt, amit mindenki akar a fehér boszorkánytól – mondta a magas szomszédja. – Segítséget a férfibajban.
– Hogy lehet egy ilyen kinézetű nőnek gondja egy férfival? – kérdezte a kavicsszemű.
– Nagyon szép – értett egyet a pelyhes bőrű.
– Talán olyan férfival, akivel nem kellene.
A két nő egymásra nézett, majd az útra, amelyen a zöld ruhás nő haladt. Megrázták a fejüket, és visszamentek a munkájukhoz.
Amikor Corinne visszatért a narancsokhoz, egy nagyon kicsi lány állt ott, és éhesen szemezett velük. Ő volt az a lány, aki a sárga száris nő mögül leselkedett ki. A lány maga is piszkos rózsaszín száriban volt, és koromfekete haja két sima, nehéz fonatban lógott a dereka fölé. – Mennyi? – kérdezte, Corinne narancsaira mutatva.
– Tíz – felelte Corinne.
– Édesek?
– A legjobbak a szigeten. Megkóstolhatsz egyet, ha akarsz, de attól még meg kell venned.
A lány óvatosan végigsimította az egyik fonatát. – Megveszem mind az ötöt.
Corinne elvette a lánytól az érméket, és az erszényébe tette, majd visszanézett a piac másik végére, ahol a boszorkány ült.
A lány követte Corinne tekintetét. – Anyám azt mondja, a fehér boszorkány bajkeverő. – A lány lehámozta a narancshéjat, és a lábához dobta. Majd beleharapott. Ezután szeme tágra nyílt a meglepetéstől. Még két gyors harapást tett, és Corinne örömmel látta, hogy első vásárlója ennyire elégedett.
– A papám azt mondja, hogy az emberek félnek azoktól a dolgoktól, amiket nem értenek – mesélte Corinne. – Honnan tudja egyáltalán bárki is, hogy ő tényleg boszorkány?
– Látod azt a sok üvegcsét és port a takaróján? Mágia van bennük. Képesek dolgokat előidézni.
Corinne felkapott a földről egy eldobott magot. – Ebben is van varázslat. Ettől boszorkány leszek?
A kisebbik lány szeme ismét kitágult. – Tényleg az vagy?
– Persze, hogy nem!
A lányok nézték, ahogy a boszorkány elküld egy másik vásárlót egy üveggel és egy papírdarabbal.
– Miféle varázslatot csinál? – kérdezte Corinne.
– Nem tudom.
Corinne fel-alá nézett a lányra. – Akkor honnan tudod, hogy tényleg varázslat?
– A vásárlók nem jönnek vissza hozzád, ha nem adod el nekik, amit akarnak. Anyám azt mondja, hogy a fehér boszorkány ott ül, amióta csak a sziget legidősebb embere emlékszik. Bármit is árul, az működik. Ezt onnan látod, hogy a nap végén csilingel az erszénye. És én tudom, hogy amit árul, az nem főzésre való. – A lány lenyalta a kezéről a ragacsos narancslevet. – Ez volt a legédesebb narancs, amit valaha ettem.
Corinne elégedetten elmosolyodott. – Köszönöm. A sziget legjobb termőföldjéről származik. Közvetlenül a mahagóni erdő mellett.
– Tényleg? – kérdezte a másik. – Az erdő mellett termeszted a narancsot? – Majd megvonta a vállát. – Gondolom, ezért tudtad azt a ‘goutit az erdőbe kergetni. Hozzászoktál a kockázatvállaláshoz.
– Láttad ezt?
– Mmm hmm. Éppen a kúthoz mentem, amikor láttam, hogy befutottál. Maradtam egy kicsit, hátha kijössz, de anyám már várt. Örülök, hogy élve visszajöttél.
– A papám azt mondta, hogy nincs mitől félnem az erdőben.
– Még attól az erdőtől sem? Akkor az apád nem tudhat túl sokat – jegyezte meg a kislány.
– Amit tud, az az, hogy a legtöbb ember kitalált történetektől fél – vágott vissza Corinne. Amikor látta, hogy a lány megmerevedik, gyorsan hozzátette: – Különben is, ezt vissza kellett szereznem. – Corinne kihúzta a nyakláncot az ingéből, és megmutatta a csillogó követ. – Az anyámé volt.
– Nos – felelte a lány –, a napot tekintve még mindig úgy gondolom, hogy szerencséd volt. Mindenki tudja, hogy ha van olyan nap, amikor nem szabad bemenni abba az erdőbe, az Mindenszentek éjszakája – a szellemek és a dzsungel lények ott kószálnak. Kérdezz meg bárkit.
Dzsungel lények. Corinne-nak eszébe jutottak a sárga szemek az erdőben, és a szíve hevesen dobogott a mellkasán. Kierőszakolt egy nevetést, hogy elnyomja a hangot. – Nem léteznek olyan dolgok, mint a szellemek és a dzsungel lények.
– Nem kellene ezt mondanod. – A lány tekintete körbepillantott, hogy lássa, hallgatózik-e valaki – vagy valami. – Csak azért, mert nem hiszel benne, még nem jelenti azt, hogy nincsenek.
– Ha ezek a lények mindenhol ott vannak, hogy lehet, hogy még soha senki nem látott egyet sem? – vonta fel a szemöldökét Corinne. – Az erdő azért veszélyes, mert vadállatok vannak ott, nem pedig a dzsungel lények miatt. – A lány összeszorította az állát, és összefonta a karját. – Egyébként tegnap nem én voltam az egyetlen az erdőben. Láttam egy farmert. – Igen, gondolta Corinne, csak egy farmer lehetett.
– Honnan tudod? Lehet, hogy egy lény volt, mint egy lagahoo. Hallottad, hogy üvöltött, mint egy farkas? Láncok zörögtek? Talán nem. Azt mondják, ha elég közel vagy ahhoz, hogy meghalld a láncait, már túl késő számodra. – Válaszért sóvárogva nézett Corinne-ra.
Corinne ezúttal egy kicsit könnyedebben nevetett. – Nem, csendben volt. Semmi üvöltés vagy lánccsörgés.
– Akkor lehetett egy La Diabless. Azt mondják, az ördögasszony nagyon csinos. Láttad az arcát? Vagy csak egy alacsony lény volt? Azok douenek. Az ő arcukat sem lehet látni. És soha ne vedd fel, ha hívnak.
Corinne arcán magabiztos mosoly tört ki. A mahagóni erdőben semmi sem hasonlított az említett lények egyikére sem. – Semmi ilyesmi. – Figyelte, ahogy a lány arcán csalódottság vonul végig. – De túl sötét volt ahhoz, hogy sokat lássunk – tette hozzá. – Egyébként mi a neved?
– Drupatee Sarena Rootsingh – felelte a kislány. – Hívhatsz Dru-nak.
– Én Corinne vagyok. Corinne La Mer.
Dru szeme összeszűkült. – Mondhatok neked valamit? Anyám mindig azt mondja, hogy ha nem okozol bajt, akkor a baj sem fog téged bántani.
– Ez egy jó tanács – jegyezte meg Corinne. – Holnap már meg is fogom fogadni. Ma vissza kell vágnom azoknak a fiúknak.
– Akik elvették anyád nyakláncát? Mit fogsz csinálni?
Corinne elvigyorodott.
