- 1. Az erdő
- 11. Egyensúly
- 2. A temető
Az öreg boszorkány hallotta, hogy a gyerekek pancsolnak a folyóban, és rájuk pillantott. Éppen akkor kapta el a lény tekintetét, amikor láthatatlanná változott, és elindult a víz felé. – Csut! – suttogta magában a boszorkány. Nem szeretett belekeveredni. De amikor a nagyobbik fiú nézelődni kezdett, mintha valami megérintette volna, a boszorkány azonnal a vízbe ugrott. A szín úgy elhalványult a testéről, mintha a folyó mosta volna el. Másodpercek alatt a boszorkány olyan átlátszó lett, mint maga a dzsungel lény. És gyorsabban elérte a lényt, mint ahogy bármelyik folyami hal úszni tudna.
A boszorkány a gyerekek lábain keresztül belerohant a lénybe, majd gyorsan és erősen visszarántotta a folyómederbe. Ott tartotta a lényt, belenyomta a homokba. A lénynek sikerült a fehér boszorkány alá szorítania a lábát, és olyan erősen nyomta felfelé, ahogy csak tudta. A boszorkány elvesztette a szorítását, és a nő újra felúszott a gyerekek felé.
A boszorkány csak a lény testének körvonalait tudta kivenni, ahogy a nő átvágott a vízen, de ez elég volt neki, hogy kövesse. És most a boszorkány dühös volt. Ellökte a lényt a gyerekektől. Az megfordult, és csontos ujjait a boszorkány húsába fúrta. Keményen nekifeszült. A boszorkány felemelte a jobb karját, és hatalmasat ütött a lény mellkasára. Ugyanakkor éles fájdalmat érzett, amikor a másik karja kettétört.
A boszorkány és a lény is elsodródott egymástól, miközben a gyerekek visszatértek a partra. A boszorkány megmentette a gyerekeket. De azonnal rájött, hogy mit jelentett a megmentésük.
………………………
A partról Corinne, Dru, Bouki és Malik figyelte, ahogy a folyó közepén kavarog a víz. Amikor hirtelen megállt, és az utolsó hullámzás is megtört a parton, csendben várták, hogy történjen még valami, de nem történt semmi.
– Haza akarok menni – szólalt meg Dru.
– Várj – felelte Corinne. A fogai vagy a hidegtől, vagy a félelemtől csattogtak. De a teste többi része nem mozdult.
– Drunak igaza van – jelentette ki Bouki. – Miért várunk arra, hogy bármi is az, előjöjjön?
Így hát mindannyian odébb húzódtak a víztől, de Corinne még mindig figyelt. Néhány pillanat múlva a boszorkány felbukkant a folyó túlsó partján, és prüszkölt. A színe visszatért, így a gyerekek tisztán láthatták. Egyetlen jó karjával küzdött, hogy elérje a partot. Meglehetősen gyengének tűnt.
Dru látta, hogy Corinne izmai megfeszülnek. – Ne! – kiáltotta, de már késő volt. Corinne egy óvatlan pillanatban visszaugrott a folyóba, és a boszorkányhoz úszott. – Megpróbált megölni minket! – kiáltotta Dru, de Corinne látta, hogy a boszorkány megsérült.
Corinne jól úszott, bár nem volt olyan erős és gyors, mint a papája. Amikor elérte az öregasszonyt, megragadta a derekát, és az út maradék részén a túlsó partra húzta. A boszorkány összerezzent, amikor Corinne megérintette a karját. A lány vigyázott, hogy ne érjen hozzá, miközben az öregasszonyt egy sziklának támasztotta, hogy leüljön.
– Ostoba gyerekek! – jegyezte meg a boszorkány. Lesöpörte Corinne karját. – Különben is, mit kerestek itt?
– Segíteni jöttem– csattant fel Corinne. – Ha nem vettem volna észre, hogy egy fuldokló ember kapkod utánunk, lehet, hogy elmentünk volna, és te már biztosan halott lennél.
– Tűnj el innen – morogta a boszorkány összeszorított fogakkal. Majd átkiáltott a folyón. – Menjetek haza az anyáitokhoz!
A boszorkány szavai úgy csípték Corinne-t, mintha ostorcsapás érte volna a bőrét. – Te undok, vén… – kezdte Corinne. De a boszorkány dühös pillantása miatt a maradék szavai is feloldódtak a szájában. Ehelyett megfordult, és visszaugrott a folyóba, éppen akkor, amikor a könnyei megindultak, és az égő érzés a torkában zihálásra késztette. Olyan gyorsan úszott, ahogy csak tudott, néhány másodpercenként levegőt kapkodva, így mire elérte a túlpartot, a barátai könnyen összetévesztették vörös szemét és ziháló légzését az úszás okozta fáradtsággal.
Corinne elszaladt a többiekkel a nyomában.
…………………..
A gyerekek távoztával a boszorkány könnyebben lélegzett. Ellazult a sziklának dőlve. A túlsó parton a dzsungel lény visszavette testét a látható formájába, és maga köré tekerte a zöld ruhát.
– Tudod, mi történik most – kiáltotta a lény a folyó túlpartján. – Segítettél nekik. Most neked kell segítened rajtam. – Hangosan felnevetett. – Egyensúly!
A boszorkány egy átkot mormolt az orra alatt.
